Elektrosztatikus porszórás
Az elektrosztatikus porfestés, ismertebb nevén a szinterezés, tulajdonképpen a rílzán technológia továbbfejlesztése. Ezt a technológiát azért találták ki, hogy a bevonat tartósabb legyen, és a technológiája környezetbarátabb,mint az oldószeres festés. A rilzánozás abban különbözik a szinterezés tecnikától, hogy ebben az esetben egy mártásos eljárással, a munkadarabot 180 Celsius-fokra felmelegítik és belemártják egy kádba , ahol műanyaga alapú festéket lebegtetnek. A munkadarabra, mivel meleg, ez a festékpor rátapad. Ennek a technológiának az alapanyaga a polyetilén műanyag, és nagyon vastag réteget lehet a felületre felvinni. Ezt napjainkban is alkalmazzák, olyan helyen ahol sokan megfogják a festett árút, mint például a busz kapaszkodók.
Ez a nagy rétegvastagság viszont sok helyen nem előny, hanem hátrány. Ezért kitalálták, hogy elektrosztatikusan feltöltik a műanyagot, ebben az esetben már polieszter, vagy epoxi-polieszter, a munkadarabot "letestelik" és tulajdonképpen magához vonzza a fém a műanyagot. Az elektroszatikus porszórás technikával már szabályozható a rétegvastagság., és a technológia is jóval olcsóbb.
A testek elektromos állapotát valamilyen közvetlenül nem érzékelhető "anyag" hozza létre, amelyet elektromos töltésnek nevezünk. Valójában azonban nem létezik önálló elektromos töltés, hanem az mindig az anyag elválaszthatatlan tulajdonsága. A töltéssel rendelkező anyagot nevezzük töltéshordozónak. A kísérletek szerint kétféle elektromos töltés van, az egyiket nevezzük pozitívnak, a másikat pedig negatívnak. Azt is megállapíthatjuk, hogy az azonos nem? töltések taszítják, míg az ellentétes előjelű töltések vonzzák egymást.
Azokat az anyagokat, amelyeknek határolófelületén belül a töltések tetszőleges mértékben elmozdulhatnak, vezetőknek nevezzük. A szigetelő anyagokban azonban a töltések csak kicsiny, molekuláris méretekben képesek elmozdulni, ezért egy külső, elektromos állapotban lévő test hatására a pozitív és a negatív töltések súlypontja eltolódik, elektromos dipólusok jönnek létre, aminek következtében maga a test is egy nagyméretű elektromos dipólussá válik.
Az elektromosan feltöltött testek között tehát erőhatás tapasztalható anélkül, hogy azok egymással közvetlenül érintkeznének, illetve hogy közöttük bármilyen ezen erőhatást közvetítő közeg lenne jelen. Ennek szemléletes magyarázatát elsőként Faraday fogalmazta meg, mely szerint az elektromos állapotban lévő test maga körül elektromos mezőt, vagy más néven erőteret hoz létre, amely a benne lévő elektromosan töltött testekre erőt fejt ki.
A pornak töltést adunk, a munkadarabot letesteljük. A fém tulajdonképpen magához vonzza a festékport. Ami nem tapad fel a felületre azt általában egy elszívó berendezéssel szívják el, amit ciklonnak neveznek. Faraday törvénye értelmében a szerkezetek sarkaiban a töltés ellenkez? polaritásúvá válik. Ezeket a sarkokat nagyon nehéz megfesteni. Ezeket általában kis főlevegővel lehet megfújni.
